Így vót

Szép csendes éjszaka után virrad a hajnal
Imi fiú bajlódik a kócos, hosszú hajjal.
Megszólal a kakas, három-négyszer rikkan,
Imi mondja: lelövöm úgy, hogy meg se nyikkan.
Elő a berettát, be a teli tárat,
Kilő az ablakon egyet, kettőt, hármat.
De a kakast nem öli a bánat.
Imre király dühös, kilő még vagy kettőt,
Eltalál most izibe egy rozzant bádogteknőt.
Felesége mondja: mit csinálsz Te állat?
S felveszi a földről a ledobott tárat.
Mérgem oka a kakas volt, de elbújt, mert ravasz volt.
Édes uram - mondja Edit -, hát ez téged heccel?
Ez a szomszédunkban lakó tollas ingyen vekker?
Anyukám, hadd lőjek csak egyet még egyszer,
Mondja habzó szájjal és remegő testtel.
Ne lőj többet Király, mára már elég volt!
De a felség makacs, s emelkedik a Colt .
Agyon lövöm magam ha nem lőhetek egyet,
Mire így az asszony: Ha hülye vagy hát tedd meg!
Ránéz a nejére nem várt ilyen választ,
Elhűlt képpel így szól: Ezt mondtad ? Ez bágyaszt.
Remegő ujjával meghúzza a ravaszt,
Így kellett volna meglőnöm a kakast.
S mivel a mi Imrénk nem volt fejszámoló,
Nem sejthette, hogy a csőbe maradt még egy golyó.
Megindult az agya, de már késő, késő
Fúródik az ólom, mint szarba a véső.
Felrikolt az asszony, mint az éhes sirály,
Magasságos isten, mit csináltál Király?
Agya arcára hull mint egy véres lepel,
Mintha azt mondaná, Isten veled Csepel.
A kakas kérdőn rikkant: máma már nem lőnek?
Csak nem mentem agyára a koronás főnek?
Felvijjog a mentő, felbolydul az utca,
Még van egy kis remény, tán van még benne szufla.
Megszólal a mentős: A kórház még távol,
Mire odaérünk ez már nem oktávol.
Itt a mese vége, és ez igaz történet,
Még jó, hogy az eset nem velem történt meg!
A tanulság egyforma királynak, főpapnak
Sose nézd a fejed részegen lőlapnak!!!