Így vót
Szép csendes éjszaka után virrad a hajnal Imi fiú bajlódik a kócos, hosszú hajjal. Megszólal a kakas, három-négyszer rikkan, Imi mondja: lelövöm úgy, hogy meg se nyikkan. Elő a berettát, be a teli tárat, Kilő az ablakon egyet, kettőt, hármat. De a kakast nem öli a bánat. Imre király dühös, kilő még vagy kettőt, Eltalál most izibe egy rozzant bádogteknőt. Felesége mondja: mit csinálsz Te állat? S felveszi a földről a ledobott tárat. Mérgem oka a kakas volt, de elbújt, mert ravasz volt. Édes uram - mondja Edit -, hát ez téged heccel? Ez a szomszédunkban lakó tollas ingyen vekker? Anyukám, hadd lőjek csak egyet még egyszer, Mondja habzó szájjal és remegő testtel. Ne lőj többet Király, mára már elég volt! De a felség makacs, s emelkedik a Colt . Agyon lövöm magam ha nem lőhetek egyet, Mire így az asszony: Ha hülye vagy hát tedd meg! Ránéz a nejére nem várt ilyen választ, Elhűlt képpel így szól: Ezt mondtad ? Ez bágyaszt. Remegő ujjával meghúzza a ravaszt, Így kellett volna meglőnöm a kakast. S mivel a mi Imrénk nem volt fejszámoló, Nem sejthette, hogy a csőbe maradt még egy golyó. Megindult az agya, de már késő, késő Fúródik az ólom, mint szarba a véső. Felrikolt az asszony, mint az éhes sirály, Magasságos isten, mit csináltál Király? Agya arcára hull mint egy véres lepel, Mintha azt mondaná, Isten veled Csepel. A kakas kérdőn rikkant: máma már nem lőnek? Csak nem mentem agyára a koronás főnek? Felvijjog a mentő, felbolydul az utca, Még van egy kis remény, tán van még benne szufla. Megszólal a mentős: A kórház még távol, Mire odaérünk ez már nem oktávol. Itt a mese vége, és ez igaz történet, Még jó, hogy az eset nem velem történt meg! A tanulság egyforma királynak, főpapnak Sose nézd a fejed részegen lőlapnak!!! |